Egy etikus vállalat története és növekedése

A víz az emberiség valódi vagyona, nem a kőolaj. A bolygó „kék aranyának” birtoklásáért az emberek harcolni is készek. Víz nélkül nincs biztonság, sem jólét, még kevésbé fejlődés. 1974-ben Silvano Pedrollo, a cég alapítója, Dubaiba látogatott, ahol a víz többe került, mint a kőolaj és ahol az emberek már elkezdtek az utóbbira olyan erőforrásként tekinteni, mely arra ítéltetett, hogy elfogyjon. Befektetőket keresett, akik érdeklődnek a modern szivattyúk iránt, melyeket Olaszországban szándékozott legyártani, és egy potenciális piacot az ágazat számára.

Néhány év alatt a Pedrollo piaca jelentősen megnőtt: Dubai után a vállalat ismertté vált a Közel-Keleten, majd Latin-Amerikában, Afrikában… Később Bangladeshben is, ahol Silvano Pedrollo találkozott egy férfival, aki arra kérte, hogy tervezzen egy alacsony fogyasztású, olcsó szivattyút, amelyből ezreknek eladhat. Gyártottak is egyet, mely annyiba került, mint két pizza és küldtek belőle annyit, amennyi elegendő volt egy tartománynak: a földművesek nem függtek többé az esőzésektől és abban az évben olyan bőséges volt a rizstermés, mint még soha. A víz értéke reálissá, konkréttá vált, és azóta a vízvezeték hálózatot tekintik legfőbb vagyonuknak.

Akkoriban a Perzsa-öböl fővárosa csupán egy kisváros volt és el sem tudták képzelni, hogy a homok virágba borulhat, amíg a világ egyik legfényűzőbb fővárosává nem nőtte ki magát. Pedrollo úr találkozott az arab ország kereskedőivel, tisztviselőivel  és elmagyarázta nekik, hogy a szivattyúknak köszönhetően feltörhet a víz a sivatagból. Ekkor alapíttatott meg az egyik legjelentősebb elektromos szivattyúgyártó vállalat azzal az elkötelezettséggel, mely mellett mindig is kitartott: a Pedrollo jövője az, hogy együttműködjön a vízhiány problémájának megoldása érdekében.

Csaknem 40 éve a Pedrollo csoport világszerte terjeszkedik és folyamatosan tervezi és gyártja a szivattyúkat, melyek segítenek eljuttatni a vizet oda, ahol leginkább szükséges.  Ahol a víz előtör, a föld színe visszatér és újraéled a remény.  Minden kút által a kiszáradt földek visszanyerik életerejüket. Ugyanígy, a Pedrollo hiszi, hogy a szolidaritás egy olyan elkötelezettség, mely ahhoz, hogy gyümölcsözzön, minden nap művelni kell. Napjainkban minden eddiginél nagyobb szükség van arra, hogy a vállalatoknak legyenek társadalmi céljaik, hogy érezzék a felelősséget a világ megváltoztatásához való hozzájárulásuk iránt, s hogy segítsék az emberek és országaik növekedését.